Toronyban fészkelő baglyok (Batman #002)

TRUST FALL
Írta: Scott Snyder
Rajzolta: Greg Capullo
Kihúzta: Jonathan Glapion
Színek: Fco Plascencia
Megjelent: 2011. október
(A bejegyzés spoileres!)

Muszáj dramaturgiai rendet tartanom: a füzet elején Bruce (narrációban) hosszasan mesél a Wayne torony születéséről, felépítéséről, fontosságáról, majd kizuhan az ablakon. Ezután ugrunk vissza 24 órát az időben, amikor is Batman épp a batpod és egy vonat segítségével kap el egy helikopteren menekülő szobortolvaj bandát.

Amint visszatér a barlangba, egy 3D-s letapogató segítségével (ez egy okos kis szerkentyű, a képet 3D-ben átküldi a barlangba, és Batman úgy látja, mintha ott lenne a helyszínen) rácsatlakozik az előző részben dobókésekkel kidekorált fickó boncolásához. Itt igazából sok fontosat nem tud meg, és a jelenet csak arra jó, hogy egyrészt Gordon szerepeljen a füzetben (mert őt szeretjük), másrészt, hogy az egyre-másra előkerülő bagolymotívum kapcsán felemlegessenek egy óvodás versikét a Baglyok Bíróságáról. Persze Batman tagadja, hogy a versbe foglalt legenda igaz lenne, de mi biztosak lehetünk benne, hogy végre legalább elárulja az író, mi is az ábra.

Ezután Dick Grayson is gyorsan tisztázza magát, hogy miért volt az ő bőre az áldozat körmei alatt, és már el is felejthetjük az ismeretlen áldozatot, mert többet nem is kerül szóba. Bruce ugyanis másnap épp Lincoln March-csal tárgyal a Wayne toronyban, amikor is megjelenik egy maszkos, szemüveges valaki, hogy megtámadja Bruce-t. Igaz, először Linkoln-t fekteti ki egy jól irányzott késdobással, majd némi dulakodás után Bruce-t hajítja ki az ablakon, majd utána ugrik. De Bruce szerencsére megkapaszkodik az egyik vízköpőn  (amit még néhai üknagyapja helyeztetett el a toronyház falain körbe), hogy a bagolyember meg az egyik kocsira zuhanva landoljon. A slusszpoén viszont az, hogy az elvileg halott bagolyember feléled a mentőautóban, mindenkit kinyír, és tovahajt.

Alapvetően utálom, amikor úgy mesélnek történetet, hogy azzal akarják izgalmassá tenni, hogy megmutatnak a jövőből egy részletet, majd visszavisznek kicsivel korábbra, hogy megmutassák, hogyan jutottak el odáig. Erre az égvilágon semmi szükség. Ha már valaki In medias res kezd bele egy történetbe, hagyja meg azt az izgalmat az olvasó előtt, hogy ő rakja össze a később kapott infókból, hogy mi is történt korábban. Ez a füzet sem okozott pozitív csalódást ebből a szempontból. Egyet viszont elismerek: csak így lehetett megoldani, hogy ennek a résznek a keretét a Wayne toronyról szóló narráció adhassa meg.
Mivel a rajzolót már kiosztottam előzőleg, ezért most meg is dicsérném, mert azért nagyon faja a stílusa, kiválóan rajzol és nagyon ügyesen oldja meg a panelezéseket is. Szóval az arcoktól függetlenül le a kalappal előtte.
Gyengébb, mint az előző rész, de izgalmasabb a cliffhanger. Így is csak 85%.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.